2010. február 20., szombat

Turcsányi-Szabó Márta: Kihívás - Média- és webtechnológia az oktatásban

A Tech-Tea délutánok 2010. február 24-i vendége Turcsányi-Szabó Márta, egyetemi docens, az Média Informatika és Technológia Csoport vezetője (ELTE, Informatikai kar, Média- és Oktatásinformatikai Tanszék)

Turcsányi-Szabó Márta előadása példákon keresztül tárja elénk hogyan vonhatóak be az innovatív technológiák a közoktatás és az informális tanulás teljes spektrumába.

Több mint 25 év munkájának eredményeként született eszközök, játékok, projektek, eredmények és tapasztalatok kerülnek bemutatásra, melyek óvodásoknak, iskolásoknak, tanulási problémákkal, illetve egyéb hátrányos helyzettel rendelkezőknek, zseniknek nyújtanak fejlődési lehetőséget a tanulásban és önmaguk kibontakoztatásában, a komplex probléma-megoldásban és különböző művészi önkifejezésben egyaránt.

2010. február 11., csütörtök

Az első Tech-Tea délután: Torsten Posselt: Merging photographs to 3d prints


A Tech-Tea délutánok első előadója a Berlin University of the Arts (UdK) hallgatója, Torsten Posselt, aki tokiói kiállítása előtt mutatja be nekünk munkáit, kerekasztal és tea mellett, angolul.

Torsten Posselt

Berlin based student and artist Torsten Posselt (Berlin University of the Arts (UdK), ERASMUS student at MOME) will kick off Tech-Tea with a summary on some of his individual and team driven projects which are focused on interactive environments and hacking techniques. He will also present his latest project "Extracts of Local Distance" which plays with the auto extraction of perspective foreshortening and vanishing lines in architecture photographs, to create new impressions of our environments and landscapes.

http://localdistance.org

2010. február 8., hétfő

Tech-Tea délutánok a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen

Moholy-Nagy László a mérnöki tervezést és a művészi kreativitást ötvözve alkotott fotogramokat, lélegzetelállítóan új színpadi látványt, kinetikus és fényszobrokat.

A digitális technológia és a művészet határterületének kiaknázása már ránk vár, és a kiállításra szánt művészi installációk mellett rengeteg alkalmazási lehetőséget kínál a tanulás, a szórakozás, az együttlét, a közös alkotás újfajta - a magunk generálta hang és kép hagyományostól eltérő, 'nemlineáris' olvasatú - élményére.

A MOME Vizuális Kommunikáció Tanszékén működő Kreatív Technológiai Labor szervezésében a Tech-Tea délutánok ehhez kínálnak inspirációt. Egy-egy meghívott alkotó mutatja be saját, legfrissebb - vagy éppen régi, de kevéssé ismert - munkáját, sok-sok demóval. Az előadások után - melyek alkalmanként angolul folynak - kerekasztal és tea mellett beszélgetünk az általuk felvetett témáról.

KIKET VÁRUNK:
... a MOME hallgatóit, oktatóit és külső érdeklődőket.

HOL:
Moholy-Nagy Művészeti Egyetem
Budapest, Zugligeti út 9-25.
A épület, 104-es terem

MIKOR:
szerdánként, 2-3 hetente

ELSŐ ALKALOM:
2010. február 17, 16-18 óra

Szervező:
Dr. Ruttkay Zsófia
ruttkay@mome.hu